Mi a félelem?
Rögtön rávághatnám, hogy rettegés a haláltól vagy pontosabban a megsemmisüléstől.
Hogy valami nem úgy sikerűl ahogy azt szeretném. Vagy a legrosszabb rémálmom válik valóra.
Hogy tudom ezt legyőzni? Rágörcsölés nélkül úgy hogy észrese vegyem.
Ha almát tesznek a fejemre mennyire bízom az íjjászban?
Ez vakmerőség vagy bátorság? Szerintem aligha van különbség.
Bele kell menni a szituációba és kiderül. Persze akkor mások megbélyegeznek. Ha túlélem az atrakciót akkor bolond vagyok. Ha nem, akkor is. Nincs különbség.
De akkor a szorongásomat mégis hogy győzzem le? Miből lehet és hogyan bátorságot meríteni?
Én leginkább abból a tapasztalatból indulok ki, hogy igenis fejben dől el minden. El kell fogadnom hogy a félelmem létezik. Meg kell vele barátkoznom hogy megtudjam szelidíteni. Majd egyre közelebb engedem magamhoz. Míg végül engem szolgál.
A legjobb eszköz erre a meditáció és a kitartó gyakorlás.
Sokat agonizáltam ezen a téma körön. Hiszen sok tanfolyamon és guru azt mondja, hogy rögtön a legjobb verziót képzeljem el és éljem bele magam. Néhol ment, néhol nem. Néhol olyan kellemetlen volt hogy a türelmetlenség érzése öntött el és azonnal magamhoz tértem.
Aztán harcoltam magammal, hogy ha a belső vonzza a külső megnyilvánulást akkor a negatív dolgokat nem lehet folytatni meditatív állapotban, mert azt vonzom.
Viszont ha már benne vagyok a nem kívánt állapotban, az első lépés hogy el kell fogadnom. És teszem fel a kérdést. Vagyok elég bátor ahhoz, hogy szembe nézzek magamban a valósággal amit teremtettem? Vagy a külsőségekben keresem az elfolytást a figyelem elterelést?
Bátornak kell lenni az elfogadáshoz. Csak ezután jön a feloldozás. És így lehet teret adni a másik oldalnak.
Gyakorlással lehet fejlődni.