Milyen végletes ellentétpár ez a két szó és mégis mennyire elválaszthatatlan egymástól.
A káoszban uralkodik a rend. És a rend felborul a káoszban.
Ha most Albert Einsteintől idéznék, talán azt tudnám mondani hogy “Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”
Ami esetemben annyit jelent, hogy a káosz az állandó izgalom ami mindig valami meglepetéssel vár. Eltűnt tárgyak, majd újra előkerülő kis meglepetések.
Van rend is a káoszban. És sokan ezt a rendet keressük és próbáljuk fent tartani. Még akkor is ha már bebizonyosodott életünk során nem is egyszer hogy nem járható út.
Ilyenkor az egó próbálja magát igazolni, hogy de ez volt a jó döntés, mert ragaszkodtam ahhoz, amit kialakítottam és biztosan ez a megoldás.
A káosz a maga kiszámíthatatlanságával arra tanít minket, hogy minden a legnagyobb rendben van úgy ahogy van.
Ma egy kicsit később kel fel a nap mint tegnap.
És ez teljesen rendben is van így. Persze a belső rendünket meg kell határozni. Ez egy cél, vagy elhatározás. Ami motivál minket vagy előre visz.
Persze mindezt görcsösség nélkül kell megélni. És az út végére az is lehet, hogy teljesen elfelejtjük mit is akartunk a legelején. Mert a káosz megformálta a rendet. És a rend alakította a káoszt.